Sajtóinformáció

Agrárkiállítások a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban
2010. január 26.

Az elmúlt tíz évben a hazai piacon összesen mintegy 800 milliárd forintot költöttek mezőgazdasági gépekre, s az előzetes becslések szerint még a 2009. évben is 100 milliárd körüli összegben kötöttek üzletet.
Ennek a jelentőségteljes piaci ágazatnak a szereplőit várja január 27-30. között a 28. Nemzetközi mezőgazdasági és mezőgép kiállítás. A kiállításhoz csatlakozó Magyar Kert és a Szőlészet és Pincészet együttesen mintegy húszezer négyzetméteren fogadja az agrárium szakembereit a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

Jó időzítés, széles választék, pénzügyi megoldások
A HUNGEXPO éves programjának első kiállítási együttese az agrárhármas. Ez az időpont a legutóbbi évek tapasztalata szerint alkalmas az ágazat szereplőinek, s az utóbbi években rendre látogatói csúcsokkal zajlott a négy nap, amelyet a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban az agrár ágazatok bemutatkozásának szenteltek.

Az évről-évre jelentkező szakkiállítás területe - a válság ellenére - a korábbiakhoz hasonló nagyságot ért el. A kiállításon bemutatkoznak a piac meghatározó szereplői, elsősorban a magyarországi gyártók és forgalmazók, valamint a jól ismert külföldi cégek képviselői is.
Az AGRO+MASHEXPO sikerének egyik fontos összetevője, hogy a térség legnagyobb mezőgazdasági gép kínálatát még a tavaszi munkák megkezdése előtt ismerhetik meg a beszerzéssel foglalkozó szakemberek, az újításokra és gépcserére készülő cégvezetők és gazdák.
A kiállításon pénzügyi megoldásokkal jelentkező cégek, a finanszírozás szakemberei is jelen vannak így, hitelkonstrukciós ajánlataikkal a vásárlók segítségére lehetnek, hogy aztán már az új gépekkel kezdődhessen a munka tavasszal.

Nemzetközi mezőny
A kiállításokon hazánkon kívül 12 ország kiállítói vesznek rész, a legtöbb kiállító Németországból érkezik, de lesznek a szomszédos országokból, illetve távolabbról Hollandiából és Lettországból valamint Dániából is.
A közel 300 cég két harmada az AGRO+MASHEXPO kiállítója, negyven fölött vannak a Magyar Kert résztvevői és a Szőlészet Pincészetre is több, mint harminc cég jelentkezett be, köztük németek, valamint egy-egy francia, olasz, osztrák és román.

Termékverseny, innovációs díjak
Az idén 3 innovációs díjat és egy különdíjat hoztak el a termékversenyen pályázó cégek. A díjak odaítéléséről az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet szervezésében összeülő szakmai zsűri döntött.
Társkiállítások: Magyar Kert, Szőlészet és Pincészet
A kiállítást a jól bevált gyakorlat szerint a „Magyar Kert" illetve a „Szőlészet és Pincészet" kíséri. A három kiállítás együtt a hazai mezőgazdaság legjelentősebb marketing kommunikációs fóruma, ahol minden együtt van a sikeres üzletkötésekhez, a szakmai tájékozódáshoz, a föld - és az üzleti kapcsolatok - magas szintű műveléséhez.

Kísérő események
A kiállításokat csaknem félszáz előadás kíséri, melyeken konkrét szakmai, finanszírozási kérdések kerülnek napirendre, de általános agrárpolitikai témák megvitatására is sor kerül. Az aktuális programok az internetes oldalon is megtalálhatók.

Európai kezdeményezés hazai nyitánya zajlik a Magyar Kert kiállításon. A Magyar Kertépítő és Fenntartó Vállalkozók Országos Szövetsége (MAKEOSZ) 2010-es évi kiemelt feladatának tekinti az ún. „Green City" egy új, koncepció-filozófia bemutatását és népszerűsítését a szakmai körökben. Az európai szintű mozgalom első, nyilvános bemutatására a Magyar Kert 2010-es kiállításán kerül sor a „Green City Magyarországért" című előadásban.

A szőlészet és Pincészet kiállításon ebben az évben először egész napos borászati konferencia várja a szakembereket. A programokról részletesen www.agromashexpo.hu; www.kertkiallitas.hu; www.szpkiallitas.hu oldalakon tájékozódhatnak.

A kiállítások szerdától péntekig naponta 9-17-ig, szombaton 9-16-ig tartanak nyitva.

A teljes sajtóanyag letölthető innen  Agrárkiállítások a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban


Tel: 263-6000
Fax: 263-6098
info@hungexpo.hu
1101 Budapest
Albertirsai út 10.
Levélcím: 1441 Budapest, Pf. 44